
Új cikksorozatot indítunk amiben szeretnénk teret adni és bemutatni olyan helyi házisörfőző csoportokat mint például a jelen cikkben elsőként bemutatkozó Solymári Sörfőzők Csapata.
Miért is fontos támogatni ezeket az alulról építkező kisebb helyi csoportokat, közösségeket? Aki már részt vett korábban valamelyik Egyesületi klubdélutánon, vagy az éves szigetmonostori találkozón tudhatja, hogy milyen iszonyatos mennyiségű információhoz lehet jutni, mennyi mindenennel lehet inspirálódni, fejlődni ezeken a személyes találkozókon. Ezért örülünk neki, hogyha kisebb méretben is, de helyi szinten több ilyen remek kezdeményezésről tudunk majd beszámolni. Külön köszönjük azon Egyesületi tagjaink munkáját akik veszik a fáradtságot és maguk köré gyűjtik környezetük, lakóhelyük házi sörfőzőit és megismertetik velük az Egyesületünket, az általunk végzett munkát, a versenyeinket és egyéb programjainkat. Reméljük ezáltal is bővülhet Egyesületünk tagsága és a versenyekre is bátrabban jelentkeznek akik eddig még nem vettek részt házisörfőző versenyen. Szóval csak így tovább, Egyesületünk amiben tud segíteni fogja ezeket a csoportokat. Bármilyen észrevételt, ötletet, javaslatot ezzel kapcsolatban szívesen fogadunk az alábbi e-mail címen: info@elsosor.hu
Innen pedig következzen Nagy István egyesületi tagunk beszámolója a legutóbbi Solymári Sörfőzők Csapatának találkozójáról:
“Január 10-én este tartottuk a soron következő találkozóját a Solymári Sörfőzők Csapatának. Kovács Elődnél a volt sörfőző boltos egyesületi tagunknál gyűltünk össze Solymáron. Mindenki nagy lelkesedéssel készült a tematikus estre, ugyanis a korábbi találkozón megbeszélt – a Monyo sörfőzde által köztéri plakátokon bemutatott American Beauty – receptet főzte le mindenki otthon, hogy összehasonlíthassuk az adott recept megvalósítását a különböző felszereléseken. A vártnál jobban sikerült a terv, kiváló főzetek készültek, amiből újabb tanulságokat tudtunk levonni a következő főzéseinkre.
A másik megbeszélt főzetnél csak a fő stílus – a stout – volt meghatározva, itt szabadon szárnyalhatott a fantázia, az ír száraz stouttól kezdve a füstös amerikain át a karácsonyi fűszeresig mindenfajta jó és még jobb stoutot kóstolhattunk. Közös jellemző volt, hogy egyre jobb tételeket főznek a kollégák, érezhető a fejlődés mindenkinél, amiben talán szerepe van az inspiráló közös találkozóknak is.
A szuper kis társaságban élmény volt átbeszélni a stílusokat, felfedezni a különböző ízeket, illatokat, vagy keresni az esetleges ízhibákat (Előd hozott direkt hibás tételeket is). Nagyon hasznos és jó hangulatú találkozó lett. Köszönjük a lehetőséget! Folytatása következik.”

Solymári Sörfőzők Csapata
Aktív tagok száma: 6-8 fő
Lokáció: Solymár, Budakalász, Üröm, Pilisvörösvár
Kapcsolat: Nagy István (E-mail)
Ha te is tagja vagy egy hasonló helyi házisörfőző közösségnek és szívesen bemutatkoznátok itt az Egyesületünk oldalán, bátran vedd fel velünk a kapcsolatot az info@elsosor.hu e-mail címen!
