Rochefort
BJCP Rochefort

Az Egyesület március 2-án megtartotta utolsó, pontozóknak szervezett előadását a Rézhasú Bagolyban, ahol megint sokan gyűltek össze, hogy elsajátítsák a BJCP-re vonatkozó irányelveket.

Erős Belga sötét (18E)

A március 15-i II. Házisörfőzők Nemzetközi Versenyén a BJCP besorolás szerint összesen 8 kategóriában indulhatnak majd a versenyzők. Ehhez kapcsolódóan a versenyt szervező Egyesület előadás sorozatot rendezett a verseny leendő sörkostolóinak és bíráinak, hogy megismerjék az egyes kategóriák ízbeli jellegzetességeit és egyéb jellemzőit, ami alapján a végső sorrendet majd megállapíthatják.

A BJCP iránymutatásai továbbá arra is alkalmasak, hogy kialakítsanak egy egységes szempontrendszert a versenyzők és a bírák között. A továbbképzés összesen négy alkalomból állt, alkalmanként két-két sörtípust vizsgálva meg. Az előadáshoz tartozóan illat- és ízminták is rendelkezésre álltak, amelyek segítettek a résztvevőknek elsajátítani a kategóriák közötti különbség megállapítását, valamint ezek alapján megtanulhatták, hogy melyik sörhöz milyen illatok és ízek passzolnak a kategóriabesorolás alapján és melyek azok az ízhibák melyekre figyelni kell és melyek azok amik egyszerűen nem illenek oda, típusidegenné téve a sört.

Mivel a II. Házisörfőzők Nemzetközi Versenye bejegyzett BJCP verseny (a kontinensen az első!), a résztvevő bírák pontokat szerezhetnek, amennyiben valaki hivatalos BJCP pontozói státuszt akar szerezni a későbbiekben. Érdemes egy kicsit mindenkinek megismerkedni a BJCP-vel (link), főleg annak tudatában, hogy a magyar szervezők elkötelezték magukat a BJCP lebonyolítási rendszer mellett, így mindenkinek hasznos lehet a pontos ismerete, nemcsak annak aki pontozza, hanem annak is, aki főzi a sört, hiszen ez alapján tud a legjobban felkészülni és a versenyen a legnagyobb eséllyel indítani a sörét.

A négy előadást január 19. és március 2. között rendeztük meg különböző vendéglátóhelyeken. Az első alkalom a csepeli Rizmajer sörházban volt, ahol a Barna Porter (12A) és a Száraz Stout (13A) típusú söröket vizsgálták meg a résztvevők közelebbről. A második előadás február 2-án a Ferdinánd Monarchia Cseh Sörházban a Gyümölcsös sör (20) és az Erős Belga sötét (18E) témakörben volt. Február 16-án az Angol Pale Ale (8C) és a Amerikai IPA (14B) kategória következett a verseny majdani helyszínén a Spílerben, majd március 2-á a Rézhasú Bagolyban a Düsseldorf Altbier (7C) és a Német búzasör (15A) kategóriákkal fejeztük be a sorozatot.

A második találkozóról készült felvételek:

első rész
második rész
harmadik rész

Véget ért a pontozók továbbképzése

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.